herczeg_andras_duplagolyos_vadászfegyver

Húsba csomagolva kapják a védőoltást a rókák

Forrás: Kossuth Rádió, Hajnal-táj | 2014. 10. 20. 22:31:00

Heves megye déli részén veszettség ellen immunizálják a rókákat, ezért az M3 autópályától délre a kutyákat sem szabad elengedni. Legutóbb 2013 őszén jelent meg a veszettség több megyében, ezért is van szükség a vakcinázásra.

Heves megye déli részén nem szabad legeltetni, és a kutyákat sem lehet szabadon engedni október 23-ig, mert elrendelték a vadon élő húsevők – főként a rókák veszettség elleni vakcinázását.

Kossuth Rádió, Hajnal-táj

Elsősorban a lakosságot kell megvédeni a veszettségtől, mondta Bocsi Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Hozzátette: Heves megyében október 7-én és 9-én történt a kihelyezés, október 23-tól pedig feloldják a zárlatot.

A csalétkeket repülőgépről szórták ki, és egy négyzetkilométerre átlagosan húszat helyeztek ki. A vakcina ártalmatlan, de nem szabad hozzányúlni, mert a vírus a bőrre, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. Ha mégis megtörténik, fertőtleníteni kell a bőrfelületet, és orvoshoz kell fordulni. A lakosság figyelmét arra is felhívták, hogy aki a vakcinázott területen elhullott állatot talál, értesítse az állatorvost, az önkormányzatot vagy a vadásztársaságot.

Dr. Korán János, a Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője elmondta: a veszettség gyógyíthatatlan betegség, minden emlősállatot megbetegíthet, s fő terjesztője a róka. Ha a rókákat megvédik ettől a betegségtől, a terjedési lánc megszakad. A védekezés nagyon eredményes volt, mert 2011-től 2013 szeptemberéig Magyarországon nem fordult elő veszettségi megbetegedés. Tavaly ősszel azonban ismét felütötte a fejét, mert a szomszédos országokban még csak most kezdődik az a védekezés, amely Magyarországon már 1992 óta folyik.

A 2000-es évek elején Heves megyében is előfordult a betegség, akkor nem csupán rókákban, hanem kutyákban, macskákban, szarvasmarhákban is kimutatták a vírust. Majd 2013 őszén több megyében is újra megjelent.

contact_ikon
+36 30 260 7693
+36 29 337 005


2351. Alsónémedi Hunyadi u. 9.
GPS koordináta:
N 47
º 19'2.5"; E 19º 9' 7.2"

Nyitva tartás:
Hétfőtől -Péntekig 8-16 óráig

Nyitvatartási időn kívül telefonos egyeztetést kérek!

 

 

AKTUÁLIS HOLDFÁZIS

AKTUÁLIS HOLD

 

     Keress bennünket a Facebookon!     Google+ Cégem   

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

 

 

©2012-2016. Herczeg András Vadászpuskaműves | Telefon: +36-30-260-7693, +36-29-337-005 | 2351. Alsónémedi Hunyadi u. 9.
| Email: info (kukac) vadaszpuskamuves.hu


Please publish modules in offcanvas position.