herczeg_andras_duplagolyos_vadászfegyver

Jól indult a gímszarvas bika vadászata a somogyi erdőkben

Jól indult a szeptember a somogyi erdőkben, néhány nap alatt a SEFAG Zrt. szántódi vadászterületén négy nagy, köztük egy kapitális trófeájú gímbikát ejtettek el a liechtensteini vendégvadászok!

A terítékre került gímbikák trófeái közül háromnak a súlya 10, 10,61, illetve 10,63 kilogramm, a legnagyobb 13,34 kilogramm súlyú – közölte Ihárosi Péter, aki úgy vélekedett: a későbbi bírálatok alapján ezek a trófeák a magyar ranglistán mindenképpen, a legnagyobb pedig minden bizonnyal a világranglistán is előkelő helyet foglalhat majd el.

Ihárosi Péter, a társaság turisztikai és közjóléti osztályvezető-helyettesének beszámolója szerint a legnagyobb trófea külön érdekessége, hogy a most elejtett gímbika hullajtott agancspárjai négy évre visszamenőleg megvannak, ami manapság már ritkaságszámba megy.


Magyarázatként hozzátette: a legjobb génállománnyal rendelkező vadakat – így a most terítékre került kapitális trófeájú bikát is – folyamatosan megfigyelik, az évenként hullajtott agancsokat igyekeznek begyűjteni, mivel ezek fontos információt nyújtanak a trófea nagyságát, fejlődését, minőségét illetően.

Egy gímbika agancsa 10-14 év alatt teljesedik ki – mondta Ihárosi Péter, hozzátéve: a most terítékre került legnagyobb példányt öt éve tartották szemmel a szakemberek. A begyűjtött agancsokat ifj. Jakus László, a szántódi erdészet vadászati ágazatvezetője, egyúttal a bikát elejtő vadász kísérője őrizte.

Ihárosi Péter a trófeák bírálatát követő rangsorolás esélyeiről szólva emlékeztetett arra, hogy a SEFAG Zrt. lábodi, illetve vörösalmai vadászterületén 2011-ben elejtett gímbika 15,35, majd a 2002-ben terítékre került gímbika 13,20 kilogramm súlyú trófeája a világranglista 7., illetve 8. helyén áll.
( szöveg: MTI, kép: Berényi Csaba ) Forrás: Fhmag

contact_ikon
+36 30 260 7693
+36 29 337 005


2351. Alsónémedi Hunyadi u. 9.
GPS koordináta:
N 47
º 19'2.5"; E 19º 9' 7.2"

Nyitva tartás:
Hétfőtől -Péntekig 8-16 óráig

Nyitvatartási időn kívül telefonos egyeztetést kérek!

 

 

AKTUÁLIS HOLDFÁZIS

AKTUÁLIS HOLD

 

     Keress bennünket a Facebookon!     Google+ Cégem   

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

 

 

©2012-2016. Herczeg András Vadászpuskaműves | Telefon: +36-30-260-7693, +36-29-337-005 | 2351. Alsónémedi Hunyadi u. 9.
| Email: info (kukac) vadaszpuskamuves.hu


Please publish modules in offcanvas position.