

2007. évi XXVII.
törvény
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más
büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
0B9. § (1) A Btk. 261. §-ának (4)-(6) bekezdése helyébe a
következő rendelkezések lépnek:
1B„(4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntett
elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben
megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez
szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi
eszközöket szolgáltat vagy gyűjt, bűntettet követ el, és két évtől
nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
2B(5) Aki a (4) bekezdésben meghatározott cselekményeket az (1)
vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntettnek terrorista
csoportban történő elkövetése érdekében valósítja meg, illetőleg a
terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntettet
követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
3B(6) A (4) vagy az (5) bekezdésben meghatározott bűncselekmény
miatt nem büntethető, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság
tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés
körülményeit feltárja.”
4B(2) A Btk. 261. §-a (9) bekezdésének a) pontja helyébe a
következő rendelkezés lép:
5B[E § alkalmazásában]
6B„a) személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel
kapcsolatos bűncselekmény az emberölés [166. § (1) és (2) bek.], a
testi sértés [170. § (1)-(5) bek.], a foglalkozás körében
elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bek.], a személyi
szabadság megsértése (175. §), az emberrablás (175/A. §), a
közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [184. § (1) és (2) bek.],
a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (1) és
(2) bek.], a hivatalos személy elleni erőszak (229. §), a
közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos
személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett
személy elleni erőszak (232. §), a közveszélyokozás [259. §
(1)-(3) bek.], a közérdekű üzem működésének megzavarása [260. §
(1) és (2) bek.], a légi jármű, vasúti, vízi, közúti
tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű
hatalomba kerítése (262. §), a robbanóanyaggal vagy
robbantószerrel visszaélés (263. §), a lőfegyverrel vagy lőszerrel
visszaélés [263/A. § (1)-(3) bek.], a haditechnikai termékkel és
szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel
visszaélés [263/B. § (1)-(3) bek.], a radioaktív anyaggal
visszaélés [264. § (1)-(3) bek.], a nemzetközi szerződés által
tiltott fegyverrel visszaélés [264/C. § (1)-(3) bek.], a
számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (300/C.
§), a rablás (321. §) és a rongálás (324. §),”
7B13. § A Btk. 263/B. §-a és alcíme helyébe a következő alcím és
rendelkezés lép:
„Visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg
kettős felhasználású termékkel
8B263/B. § (1) Aki
9Ba) engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve
haditechnikai terméket előállít, vagy haditechnikai szolgáltatást
nyújt,
10Bb) olyan haditechnikai terméket, amelynek forgalmát jogszabály
tiltja, előállít, megszerez, felhasznál, tart vagy átad, illetve
az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít,
11Bc) engedély vagy Nemzetközi Importigazolás, vagy ezeket
helyettesítő okmányok nélkül, illetve az engedély vagy a
Nemzetközi Importigazolás kereteit túllépve haditechnikai terméket
vagy kettős felhasználású terméket külkereskedelmi forgalomba hoz,
ideértve annak az Európai Közösség vámterületén belüli átadását,
illetőleg külföldre haditechnikai szolgáltatást nyújt,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
12B(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki
13Ba) vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyver vagy más nukleáris
robbanóanyag, valamint ezeket célba juttatni képes rakétatechnikai
eszköz kifejlesztésével, gyártásával, kereskedelmével,
karbantartásával, észlelésével, azonosításával vagy
elterjesztésével kapcsolatban műszaki segítséget nyújt, valamint
14Bb) az a) pontban foglaltaktól eltérő, más katonai
felhasználással kapcsolatban nyújt műszaki segítséget olyan
országra vonatkozóan, amely a nemzetközi kötelezettségvállalás
alapján a Magyar Köztársaságra nézve kötelező fegyverkiviteli
korlátozás alá tartozik.
15B(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
16Ba) üzletszerűen,
17Bb) bűnszövetségben
követik el.
18B(4) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre
irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
19B(5) E § alkalmazásában
20Ba) az Európai Közösség vámterületén a Közösségi Vámkódex
létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi
rendelet 3. cikkében meghatározott területet,
21Bb) kettős felhasználású terméken a kettős felhasználású
termékek és technológia kivitelére vonatkozó közösségi ellenőrzési
rendszer kialakításáról szóló, 2000. június 22-i 1334/2000/EK
tanácsi rendelet 2. cikk a) pontjában meghatározott terméket
kell érteni.”
22B36. § A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.)
16. §-a (1) bekezdésének g) és h) pontja helyébe a következő
rendelkezések lépnek:
23B[A megyei bíróság hatáskörébe tartoznak]
24B„g) visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással,
illetőleg kettős felhasználású termékkel [Btk. 263/B. §], a
bennfentes kereskedelem (Btk. 299/A. §), a tőkebefektetési csalás
(Btk. 299/B. §), a piramisjáték szervezése (Btk. 299/C. §), a
pénzmosás (Btk. 303. §);
25Bh) a különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okozó
közveszélyokozás [Btk. 259. § (2) bek. b) pont] és közérdekű üzem
működésének megzavarása [Btk. 260. § (2) bek.], a különösen nagy,
illetőleg a különösen jelentős kárt okozó számítástechnikai
rendszer és adatok elleni bűncselekmény [Btk. 300/C. § (4) bek. b)
és c) pont], a különösen nagy, illetőleg a különösen jelentős
mértékű bevételcsökkenést okozó adócsalás [Btk. 310. § (3) és (4)
bek.], munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás [Btk.
310/A. § (3) és (4) bek.], és visszaélés jövedékkel [Btk. 311. §
(3) bek. a) pont és 311. § (4) bek.], a különösen nagy, illetőleg
a különösen jelentős értékű jövedéki termékre elkövetett jövedéki
orgazdaság [Btk. 311/A. § (3) bek. a) pont és 311/A. § (4) bek.],
a különösen nagy, illetőleg a különösen jelentős mértékű
vámbevétel-csökkenést okozó csempészet [Btk. 312. § (3) bek. a)
pont és Btk. 312. § (4) bek.], a különösen nagy, illetőleg a
különösen jelentős kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési
eszközzel visszaélés [Btk. 313/C. § (5) bek. a) pont és 313/C. §
(6) bek.], a különösen nagy, illetőleg a különösen jelentős
értékre elkövetett lopás [Btk. 316. § (6) bek. a) pont és 316. §
(7) bek.] és sikkasztás [Btk. 317. § (6) bek. a) pont és Btk. 317.
§ (7) bek.], a különösen nagy, illetőleg a különösen jelentős kárt
okozó csalás [Btk. 318. § (6) bek. a) pont és 318. § (7) bek.], a
különösen nagy, illetőleg a különösen jelentős vagyoni hátrányt
okozó hűtlen kezelés [Btk. 319. § (3) bek. c) és d) pont], a
különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okozó hanyag
kezelés [Btk. 320. § (2) bek.], a különösen nagy, vagy ezt
meghaladó értékre elkövetett rablás [Btk. 321. § (4) bek. a) pont]
és kifosztás [Btk. 322. § (3) bek. a) pont], a különösen nagy,
illetőleg a különösen jelentős kárt okozó rongálás [Btk. 324. §
(5) bek. és 324. § (6) bek.], a különösen nagy, illetőleg a
különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság [Btk. 326. § (5)
bek. a) pont és 326. § (6) bek.], a különösen nagy, illetőleg a
különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői
joghoz kapcsolódó jogok megsértése [Btk. 329/A. § (3) bek.] és
iparjogvédelmi jogok megsértése [Btk. 329/D. § (3) bek.];”
26B38. § (1) A Be. 36. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a
következő rendelkezés lép:
27B[A Vám- és Pénzügyőrség végzi a nyomozást a következő
bűncselekmények miatt:]
28B„a) nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 261/A. §),
visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg
kettős felhasználású termékkel [Btk. 263/B. § (1) bekezdés c)
pont], engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység (Btk. 298. §),
visszaélés jövedékkel (Btk. 311. §), jövedéki orgazdaság (Btk.
311/A. §), jövedékkel visszaélés elősegítése (Btk. 311/B. §),
csempészet (Btk. 312. §),”
29B(2) A Be. 36. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a
következő rendelkezés lép:
30B[A Vám- és Pénzügyőrség végzi a nyomozást a következő
bűncselekmények miatt:]
31B„c) jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (Btk. 288. §), a
számvitel rendjének megsértése (Btk. 289. §), könyvvizsgálói
kötelességszegés (Btk. 289/A. §), csődbűncselekmény (Btk. 290. §),
adócsalás (Btk. 310. §), munkáltatással összefüggésben elkövetett
adócsalás (Btk. 310/A. §), az Európai Közösségek pénzügyi
érdekeinek megsértése (Btk. 314. §), a csalás, ha adóra, járulékra
vagy költségvetési támogatásra követik el (Btk. 318. §), az
orgazdaság, ha csempészett nem közösségi árura követik el (Btk.
326. §),”
32B84. § A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes
jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó
törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4. §-ának s)
pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
33B[E törvény alkalmazásában]
34B„s) szervezett bűnözéssel összefüggő bűncselekmény:
35Bsa) a Btk. 263/C. §-ába ütköző bűnszervezetben részvétel
bűntette,
36Bsb) a bűnszervezetben (Btk. 137. § 8. pont) elkövetett öt évi
vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos
bűncselekmények,
37Bsc) az emberkereskedelem (Btk. 175/B. §) bűntette,
38Bsd) a Btk. 250-254. §-aiba ütköző vesztegetés minősített esetei
bűntette, a Btk. 255. §-ába ütköző vesztegetés bűntette, a Btk.
256. §-ába ütköző befolyással üzérkedés minősített eseteinek
bűntette, valamint a Btk. 258/B-258/D. §-aiba ütköző vesztegetés
nemzetközi kapcsolatban minősített eseteinek bűntette,
39Bse) a Btk. 259. §-ába ütköző közveszélyokozás bűntette, a Btk.
261. §-ába ütköző terrorcselekmény bűntette, a Btk. 262. §-ába
ütköző légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy
tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése bűntette,
a Btk. 263/A. §-ának (1) és (3) bekezdésébe ütköző visszaélés
lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntette, a Btk. 263/B. §-ába ütköző
visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg
kettős felhasználású termékkel, a Btk. 264. §-ába ütköző
visszaélés radioaktív anyaggal bűntette, a Btk. 264/C. §-ába
ütköző visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel
bűntette, a Btk. 270/A. §-ának (3) bekezdésébe ütköző
közveszéllyel fenyegetés bűntette, a Btk. 274. §-ának (1)
bekezdésébe ütköző közokirat-hamisítás bűntette, a Btk. 282-282/B.
§-ába ütköző visszaélés kábítószerrel bűncselekmény,
40Bsf) a Btk. 303-303/A. §-ába ütköző pénzmosás bűntette, a Btk.
304. §-ába ütköző pénzhamisítás bűntette és a Btk. 304/A. §-ába
ütköző pénzhamisítás elősegítésének vétsége,
41Bsg) a bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott
felhasználása [Btk. 173/I. § (3) bekezdés b) pont], emberrablás
[Btk. 175/A. § (2) bekezdés a) pont], közérdekű üzem működésének
megzavarása [Btk. 260. § (2) bekezdés], visszaélés robbanóanyaggal
vagy robbantószerrel [Btk. 263. § (3) bekezdés b) pont],
visszaélés nukleáris létesítmény üzemeltetésével [Btk. 264/A. §
(2) bekezdés], egyedi azonosító jel meghamisítása [Btk. 277/A. §
(2) bekezdés b) pont], bélyeghamisítás [Btk. 307. § (3) bekezdés
a) pont], csempészet [Btk. 312. § (3) bekezdés b) pont, (4)
bekezdés b) pont], készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel
visszaélés [Btk. 313/C. § (4) bekezdés b) pont, (5) bekezdés b)
pont], rablás [Btk. 321. § (3) bekezdés c) pont, (4) bekezdés b)
és c) pontjai], illetve zsarolás [Btk. 323. § (2) bekezdés a)
pontja] bűntette.”
42B87. § A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai
szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX.
törvény 5. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő
rendelkezés lép:
43B[Az (1) bekezdés a) pontja szerinti haditechnikai termék
gyártásához vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó munkakörben
alkalmazható, aki]
44B„a) a tervezett alkalmazását megelőző három évben állam elleni
bűncselekmény [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.
törvény (a továbbiakban: Btk.) X. fejezet], emberiség elleni
bűncselekmény (Btk. XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény
[Btk. 166-168. §, 170. § (2)-(5) bek., 171. §, 174. §, 174/B. §
(2) bek. a) pont, 175/A. § (2) bek. b) pont, 175/B. §, 176. § (2)
bek. b) pont és (3)-(4) bek.], nemi erkölcs elleni erőszakos
bűncselekmény [Btk. 197. és 198. §, 207. § (3) bek. b) pont],
hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XV. fejezet V.
cím), embercsempészés (Btk. 218. §), közveszélyokozás [Btk. 259. §
(1)-(3) bek.], közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260.
§), terrorcselekmény (Btk. 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom
megszegése (Btk. 261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti
tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű
hatalomba kerítése (Btk. 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy
robbantószerrel (Btk. 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy
lőszerrel (Btk. 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és
szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (Btk.
263/B. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), a visszaélés
radioaktív anyaggal (Btk. 264. §), visszaélés nemzetközi szerződés
által tiltott fegyverrel (Btk. 264/C. §), tiltott állatviadal
szervezése (Btk. 266/A. §), állatkínzás (Btk. 266/B. §),
garázdaság (Btk. 271. §), önbíráskodás (Btk. 273. §), visszaélés
kábítószer előállításához használt anyaggal (Btk. 283/A. §),
vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. 316-324. §, 326. és
327. §), vagy szökés és elöljáró vagy szolgálati közeg elleni
erőszak fegyveresen elkövetett esetei [Btk. 343. § (2) bek. a)
pont és (4)-(5) bek., valamint Btk. 355. § (2) bek. a) pont]
elkövetése miatt nem volt elítélve, illetőleg vele szemben
intézkedést nem alkalmaztak,”
45B88. § A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói
tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 6. §-ának
(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
46B„(3) Ha a kérelmezőt a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti állam és emberiség
elleni bűncselekmény (Btk. X-XI. fejezet), személy elleni
erőszakos bűncselekmény (Btk. XII. fejezet, I. cím, II. cím
174-176. §), nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [Btk. XIV.
fejezet, II. cím 197. és 198. §, 207. § (3) bekezdés b) pont],
hivatali bűncselekmény (Btk. XV. fejezet, IV. cím), hivatalos
személy elleni bűncselekmény (Btk. XV. fejezet, V. cím),
terrorcselekmény (Btk. 261. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy
robbantószerrel (Btk. 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy
lőszerrel (Btk. 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és
szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (Btk.
263/B. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), visszaélés
radioaktív anyaggal (Btk. 264. §), visszaélés nukleáris
létesítmény üzemeltetésével (Btk. 264/A. §), visszaélés
atomenergia alkalmazásával (Btk. 264/B. §), visszaélés nemzetközi
szerződés által tiltott fegyverrel (Btk. 264/C. §), garázdaság
(Btk. 271. §), önbíráskodás (Btk. 273. §), vagy visszaélés
kábítószerrel bűncselekmény (Btk. 282-283. §), továbbá vagyon
elleni bűncselekmény (Btk. XVIII. fejezet) miatt elítélték vagy
vele szemben intézkedést alkalmaztak, az igazolvány kiadása iránti
kérelem a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban
meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de legalább
a jogerős döntés meghozatalát követő három évig nem teljesíthető.”
56BHatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezések
47B89. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel -
2007. június 1-jén lép hatályba.
48B(2) E törvény 2. §-a 2007. július 1-jén lép hatályba.
49B(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a Btk. 42. §-a (2) bekezdése b) pontjának 2. alpontjában az „a
természet elleni erőszakos fajtalanság,” valamint a „200. §
(2)-(3) bek.,” szövegrész, 195/A. §-a és alcíme, 213. §-ának a)
pontja, 264/C. §-a (3) bekezdésének b) pontja, valamint (6)
bekezdése, 287. §-a, 291/A. §-a és alcíme, 298/C. §-a, 301. §-a
(2) bekezdésének c) pontja, 329/A. §-ának (4) bekezdése,
57BAz Európai Unió jogának való megfelelés
50B90. § (1) E törvény 7-8. §-a a gyermekek szexuális
kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló
2003. december 22-i 2004/68/IB tanácsi kerethatározatnak való
megfelelést szolgálja.
51B(2) E törvény 10. és 13. §-a az egyes, a halálbüntetés, a
kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy
büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló, 2005.
június 27-i 1236/2005/EK tanácsi rendelet 17. cikkének
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
52B(3) E törvény 25-28. §-a a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás,
valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának
megelőzéséről szóló 2005. október 26-i 2005/60/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
53B(4) E törvény 84. §-a
54Ba) az euro-érmékhez hasonló érmekről és zsetonokról szóló,
2004. december 6-i 2182/2004/EK tanácsi rendelet 6. cikkének,
55Bb) az euro-érmékhez hasonló érmekről és zsetonokról szóló
2182/2004/EK rendelet hatályának a nem részt vevő tagállamokra
való kiterjesztéséről szóló 2004. december 6-i 2183/2004/EK
tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket
állapítja meg.